SÉTAHAJÓZÁS VACSORÁVAL ÉS ÉLŐZENÉVEL 22:00
Budapest több arcú város. A város lüktetése estére egy kicsit nyugovóra tér, felgyulladnak a fények és egy új város lép ki a szürkületből. E programunk azon vendégeink számára készült, akik szeretik az élőzenét, és szívesen fogyasztanák el vacsorájukat romantikus hangulatban.
A 1,5 órás hajókázás keretében egy kifogástalan svédasztalos meleg vacsorával várjuk. Hajókázásunk egy köszöntő itallal kezdődik, melyet légkondicionált, illetve fűtött hajóinkon szolgálunk fel Önnek. A köszöntőitalt követően svédasztalunk különféle ínyencségekkel várja kedves vendégeit, amelyet Molnárka Péter séf készít. A mesterszakács a nemzetközi és magyar ízeket kreativitással tölti meg, és kiemelt figyelmet fordít a színek és formák harmóniájára. Programunk vacsora nélkül is meglátogatható. Ha “italos” jegyet vásárol, akkor egy pohár pezsgő és egy újabb pohár innivaló kíséretében csodálhatja meg a budapesti fényeket.
A program egyedi atmoszféráját egy tehetséges cimbalomművésszel kiegészített háromtagú vonószenekar szolgáltatja. A cimbalom, a hegedű és a nagybőgő egyedi kombinációja a régi idők Magyar szalonjainak hangulatát idézi meg.
Hallaná kedvenc slágerét ebben az egyedi feldolgozásban is?
A program során a vendégeknek lehetősége nyílik majd zeneszámot kérni a művészektől, amit szerenád formájában előadnak majd nekik.
Érdekességek/útvonal
- Svédasztalos vacsora hagyományos magyar és nemzetközi ételekkel, italokkal
- 2 órás sétahajózás budapesten
Program: | Dinner & Cruise 22:00-kor |
Időtartam: | 120 perc |
Tartalmaz: | meleg svédasztalos vacsora, üdvözlő ital, Egy pohár fehér/vörös bor, vagy sör vagy üdítő, ásvány víz, idegenvezetést nem tartalmaz |
Találkozási pont: | Gróf Széchenyi Hajó; Akadémia 3 kikötő - Budapest, Id. Antall József rkp., 1051 |
Időpont: | 21.30. |
Egyéb: | Hajóink légkondicionáltak, illetve fűtöttek |
Elérhetőség: | mindennap kivéve ünnepi időszak (dec 16-31,jan 1, febr 14, aug 20) |

Ár:
50 EUR-tól
A program tartalmazza:
-
Büfévacsora:
Előétel: Kőrözött és hagyományos tepertőkrém
Fő étel: Hagyományos Magyar csirkepaprikás nokedlival
Vegetáriánus fő étel: Zöldséges lasagne
Desszert: Magyar rétes variációk - Open Bar: csapolt sör, ház bora, alkoholmentes üdítők, gyümölcslé, ásványvíz, kávé, tea
- 2 órás hajókázás a Dunán
- Élő zene